Van egy mostanában terjedő nézet: az ember a Föld rákfenéje, ha kihal, meggyógyul a bolygó. Valóban a Föld elképesztő öngyógyulási képességgel rendelkezik. Ha az ember engedi, pillanatok alatt visszaáll a természet rendje. Kihaltnak hitt fajok tűnnek elő a semmiből, évezredes életközösségek alakulnak újra, mint a Kisbalaton példája, vagy a visszaerdősült szántóföldek mutatják. Az elképzelésben csak egy hiba van: ez a Föld értünk jött létre. Ha mi eltűnünk, bolygónk léte értelmetlenné válik, mint egy diákok nélküli iskoláé.  

Valamikor az ember része volt a természetnek és részese volt a Teremtésnek. Értette és érezte annak minden rezdülését, együtt változott, lüktetett, lélegzett vele. Nappal a dolgát végezte, éjszaka aludt. Nyáron teremtett, gondját viselte a rá bízott növényeknek, állatoknak. Télen élvezte a teremtés gyümölcsét, a termést és pihent.

Mára megváltozott a természethez és a többi emberhez fűződő viszonyunk. Ma már mindegy, hogy tél van, nyár, éjszaka vagy nappal. Ugyanazt esszük, és ugyanazt tesszük. Kiszakadtunk a térből és időből. Utat tévesztettünk, a Teremtés perifériájára sodródtunk.

Mindig voltak emberek, kultúrák, akik nem tudtak vagy nem akartak beleilleszkedni a világrendbe. Akik - rákos sejtként – nem adtak, csak kaptak, akik után csak a sivatag maradt. Bennünk is tízezrével keletkeznek naponta a rákos sejtek, de szervezetünk nap, mint nap megküzd velük. A Föld, mint tudatos lény, ezt a folyamatot kordában tudta tartani – ez idáig.

            Úgy látszik, a Föld mindenre felkészült, a globalizációt kivéve. Ez már a rák áttételes szakasza, amely a szervezet minden pontján támad. A Himalájától az Antarktiszig mindenki Coca-Colát iszik műanyag flakonból – a tévé előtt ülve. Az elmúlt évezredek műalkotásait vizsgálva szembe tűnik, hogy soha ennyi sérült, beteg ember nem volt még.

Globális támadás ellen a Föld globális védelmi rendszerei adják a választ. Még csak nem is reklamálhatunk, hiszen mi rontottuk el ezeket. A légkörbe juttatott széndioxid miatt megsérült a hőmérsékletszabályozás. A folyók szétbarmolása és a növénytakaró megbontása miatt szélsőségessé vált a vízjárás. Az ózonréteg elvékonyodása miatt felgyorsult a mutáció. Sorolhatnám, de minek? Ha ezek a problémák egyenként jelentkeznének, és még ha szándék mutatkozna a megoldásukra (ld. Riói Konferencia), akkor is késő lenne.

Földanyánk nem büntet, hanem segítségünkre siet civilizációnk elpusztításával. Az emberiség többségéhez hasonlóan én se szívesen mondanék le önként az autó, a villany és az angol WC nyújtotta megkönnyebbülésről. De ha ezek az emberiség zömével együtt eltűnnek? Ha mindent elölről kezdhetünk? Ha még egy lehetőséget kapnánk arra, hogy hazataláljunk?

Van egy mostanában terjedő nézet: az ember a Föld rákfenéje, ha kihal, meggyógyul a bolygó. Valóban a Föld elképesztő öngyógyulási képességgel rendelkezik. Ha az ember engedi, pillanatok alatt visszaáll a természet rendje. Kihaltnak hitt fajok tűnnek elő a semmiből, évezredes életközösségek alakulnak újra, mint a Kisbalaton példája, vagy a visszaerdősült szántóföldek mutatják. Az elképzelésben csak egy hiba van: ez a Föld értünk jött létre. Ha mi eltűnünk, bolygónk léte értelmetlenné válik, mint egy diákok nélküli iskoláé.

Ha az ember elveszít egy sakkpartit, nem akasztja fel magát, hanem felállítja a bábukat és új küzdelembe fog. Az emberiség jövője most azon múlik, hogy helyére tudjuk-e állítani a bábukat, fel tudjuk-e idézni a szabályokat, működésbe tudjuk-e hozni újra a rendszert?

            Egyre több jel mutat arra, hogy az emberiség nem először bukik meg a vizsgán. Előttünk is tündököltek és elsüllyedtek a maihoz hasonló fejlettségű civilizációk.  Tanuljunk a példájukból, próbáljuk megérteni a nekünk szóló tárgyi és szellemi üzeneteiket. Hasonló a dolgunk, mint Asimov Alapítványában a Második Alapítványnak. Fel kell nőni a feladathoz, hogy a Fény őrzői és terjesztői legyünk egy sötét korszakban! Hogy a körénk szerveződő közösségek az új világ magjaivá váljanak! Mert az Élet él, és élni akar!

 

Vándor 1999