Udvardy Zoltán
Nem kell, hogy szilveszter ürügyén olyan törvénytelen állapotok uralkodjanak el, amelybõl a szülõknek ölbe véve kell kimenekíteni a Váci utcából remegõ gyermeküket, aki nem egy vagy öt petárdától riadt meg, hanem a százhuszadiktól, melyet még százhúsz követett.



Jó volt zugárusnak lenni a budapesti Belvárosban szilveszter éjjelén. A Kígyó utcában, a Váci utcai keresztezõdésnél este nyolc körül például büntetlenül, legalább húsz percig meg lehetett bénítani a forgalmat úgy, hogy az engedélyt ki tudja hol szerzett, börtönviselt külsejû, tökrészeg kellékárusok saját standjukról bombázták a Ferenciek tere felõl érkezõ járókelõket. Pest-Buda polgárai bambán tûrték ezt az agressziót, türelmesen várakozva, hogy például az a bûnözõ kinézetû úr, aki abban lelte gyönyörét, hogy percenként mintegy tizenöt, óriási hangerõvel és kisebb lángcsóvával robbanó bombácskát dobott feléjük, hátha abbahagyja.

Nem hagyta abba.

Mellette állt egy korban, stílusban hozzá illõ hölgy, akinek mindezalatt az volt a feladata, hogy vállról indítható rakétaként használva a papírcsõbe bújtatott rakétákat, tûzzel árassza el a Kígyó utca patinás házainak utcai ablakait.

Kitûnõen célzott, s ez a teljesítmény már csak azért sem volt lebecsülendõ, mert szerepét valószínûleg nem gyakorolhatta az elõzõ éjjeleken. Mint kiderült, céllövésznõnk rendkívüli adottságaival nem volt egyedül; üzlettársai szorgalmasan járták a Váci utcát, na nem nejlonharisnyában, hanem egy adott réteg különös divatja szerint öltözve, mely bohókásan vegyíti a benzinkutas mackós megjelenését egy sportoló célszerû futócipõjével és egy fodrászatnyi hajfestékkel.

Nem volt jó civilizált embernek, pesti polgárnak lenni a Belváros szívében szilveszter éjjelén. Persze, az ember hozzászokik, hogy bölcs kormányunk, azóta visszaszívni szándékozott kísérletezõ kedvének köszönhetõen lassan kereskedelmi mennyiségû vattával a fülben kell nekivágni az óév utolsó napján a pesti éjszakának, de ez valahogy már mégis több volt a soknál. Ezúttal csak elvétve lehetett látni a mosolygós, jól öltözött turistákat, akikkel jópofán fejbeverték egymást a szembejövõk, barátságos hunyorítással jelezve, hogy ez csak valami újabb, kedves vonása a pesti karneválnak. Helyettük rossz arcú zugárusok lökték mellbe a járókelõket egy adag robbanószerrel:

– Keee petárda?

Hát: nem kell. Nem és nem kell az agresszió, amely elborítja ezt a mindig is toleráns, kínosan civilizált fõvárost, egy hajdanvolt birodalom büszke örökösét. Nem kell a butaság, amely összecseréli a toleranciát az engedékenységgel, a szabadságjogokat a közrendet veszélyeztetõ szabadossággal. Nem kell a terrorizmus újra ebben a terrorista hatalmak által nemrég még naponta megalázott városban, ahol a polgári öntudat már odáig sem terjed, hogy odamenjenek néhányan a petárdákat szóró senkiháziakhoz, és azt mondják neki: most már elég. Nem kell a félelem, amely megakadályozza, hogy az a lakástulajdonos, akinek ablakát már a hatodik égõ fittyfene rengeti meg, le merjen jönni az utcára, vagy legalább tárcsázni merje a rendõrséget. Nem kell, hogy szilveszter ürügyén olyan törvénytelen állapotok uralkodjanak el, amelybõl a szülõknek ölbe véve kell kimenekíteni a Váci utcából remegõ gyermeküket, aki nem egy vagy öt petárdától riadt meg, hanem a százhuszadiktól, melyet még százhúsz követett.

A legjobb azért mégis annak a gólemszerû, bohócsapkás, megtermett férfinak lehetett ez a szilveszter éjjel, aki petárdájával megpróbált felgyújtani egy galambot. Egy járókelõ közbelépése megakadályozta ugyan ebben, de a megtermett úr azért nagyon jól szórakozott.


Jövõre biztos sikerrel jár.

Forrás: MNO (http://www.mno.hu/index.mno?cikk=259228&rvt=68&s_text=Szilveszterrorist%E1k&s_texttype=)