Szinte nincs olyan magyar család, akinek a második világháború ne hozott volna tragédiát. És itt most nemcsak a jugoszláviai magyarirtásra, a romániai megtorlásokra gondolunk, hanem arra is, hogy az 1944-es esztendõ végének tragikus eseményei, a Magyar Királyi Honvédség megsemmisülése valamennyi magyar családot érintettek. Az iskolapadból éppúgy magkapták a behívót, mint a nyugdíjas korúak.


Honvédeink, katonáink részt vettek a visszavonulásban, az átmeneti hadi sikerekben, a katasztrófában és összeomlásban. Ki átállt, ki dezertált, ki fogságba esett.
Kevés napló maradt fenn ezekbõl az idõkbõl, vagy ha fennmaradt, féltve õrzött titokként kezelték, titkolták, úgy mint Kõvári Béla naplóját, mely hatvan évvel a hazakerülése után kerül most kiadásra.
A naplót egy fogolytársa csempészte haza, s Csisztay Gizella édesapja ment el érte Szombathelyre. A szerzõ Csisztay Gizella (aki a kéziratot átadta a kiadónak) nagybátyja, elõszót is õ kíván írni a készülõ kötethez.
A döbbenetes napló igazi kordokumentum. Sokan, nagyon sokan fekszenek idegenben tömeg-, de még többen jeltelen sírban, amely fölött az idõ múlása ledöntötte az ideiglenesen ácsolt keresztet, de családjuk, szeretteik is viseltek egyfajta keresztet, az utolsó „csatlósnak” kijáró kiátkozást. Nem csoda, hogy gyászolni is csak titokban mertek, amikor a katona fiuk, férjek és rokonok képeit, leveleit, feljegyzéseiket is elrejtették.
Az kiadásra váró napló is épp hatvan évvel késõbb került elõ rejtekhelyérõl.
Kõvári Béla (1923 okt. 5 – 1946. jan. 13) meghalt a brijanszki erdõben, a fogolytáborban. Utolsó éves pécsi joghallgatóként sorozták be, de mindig is megvetette a német hadsereget, ezért alig várta, hogy átszökhessen az oroszokhoz. Nem valamiféle politikai „szimpátiából”, nem is érdekelte a politika rövid és tiszta életében: egyszerûen azért szökött át, mert úgy gondolja, ezzel túlélheti a háború borzalmait.
Igen elgondolkodtató az orosz fogságról írott fejezet, minden bizonnyal a hadtörténészek érdeklõdésre is számot tarthat. (Hiszen épp az utóbbi idõben kezdõdött meg a két világháború közötti magyar hadsereg vezetõinek rehabilitása. A 6000 kérelembõl 2005-ig több mint 5000 kérvényt pozitívan bírált el a Honvédelmi Minisztérium illetékes szakbizottsága.)
Mi történhetett, mi késztethette az oroszokat arra, hogy elõször emberi módon bánjanak a foglyokkal – normális egészségügyi ellátás, étkezés stb -, majd ahogy telt az idõ, halálra éheztessék és halálra dolgoztassák õket? Miért pont a magyarok nem jöhettek haza, amikor már jöttek a csehek, a románok, mindenki, csak a magyarokat nem engedték? – teszi fel a kérdést Kõvári Béla, de nem csak a maga nevében.

A naplónak egyik részlete nemrég jelent meg az Erdélyi Magyarságban (2005/61), legfõbb ideje, hogy könyvként is eljusson a tisztelt olvasókhoz.
Terveink szerint a kötetben helyet kap az eredeti napló egy-egy oldala, így gazdag képanyag kíséretében adjuk közre e minden bizonnyal egyedi vállalkozást.

A kötet szakmai elõszavát Für Lajos írja.


Kovács Attila Zoltán
fõszerkesztõ