MÁJUS ELSEJE: A SZEPLŐTELEN SZŰZANYA, A VILÁG GYŐZELMES KIRÁLYNŐJÉNEK ÜNNEPE

Mária Grácia Natália nővér, a XX. század nagy magyar látnoka és misztikusa Krisztustól 1939-ben a következő felkérést kapta: "Ha a fiú királynak van elismerve, illik, hogy a fiú anyja is azzá legyen. Ezért akarom és kívánom, hogy Szeplőtelen Anyámat az egész világ, mint Világ Győzelmes Királynőjét ismerje el. Ez az elismerés nyilvános legyen! Május elseje legyen Szeplőtelen Anyámnak, mint Világ Győzelmes Királynőjének szentelve. Ezt a napot az Egyház ünnepélyesen ülje meg!"

1940-ben pedig: "Miként a betlehemi istállóban elkezdődött a megváltás, úgy a magyar földön elkezdődik az én nagy munkám: a bűn megszüntetése, eltörlése a föld színéről, a lelkek megszentelése, a sátán legyőzése, és az én országomnak diadalmas uralma. Ez pedig annyiban fog sikerülni, amennyiben Szeplőtelen Anyámnak, mint a Világ Győzelmes Királynőjének megadják a nyilvános tiszteletet és elismerést."

Aki Máriát történeti személyként kezeli, annak számára érthetetlen a fenti, ünneplésre szólító felhívás. Az ünnep ugyanis mindig több mint megemlékezés. Megemlékezéseken egyszervolt eseményekre, hajdan élt személyekre emlékezünk. Ünnepelni viszont nem a hajdanit, hanem az élőt, az elevent szoktuk. Nemcsak érzelmeinkkel, hanem értelmünkkel is. Kultusza az élőnek van. Mária ünnepeinkkor a bennünk élő, belőlünk sugárzó Máriát hívjuk és ünnepeljük. De miképpen élhet Ő még mindig bennünk?

Végtelenül egyszerűen. Bennünk élő emberi tulajdonságokon, hozzáállásainkon, viszonyainkon keresztül testesül meg. Ezt a tulajdonságcsomagot ma az informatika korában számítógépes nyelven olyan tömörített fájlnak, vagy tömörített mappának nevezhetjük, melynek felirata: Máriaság, még tömörebben: Mária. Amikor a csángók így köszönnek: "A Mária legyen veled!", akkor ezt számunkra, civilizált magyarok számára ma már így kell lefordítani: "Élj a Máriasággal, kísérjen utadon!" Ha tömörítünk, azaz a lényegre, tehát nyelvünkből következően a lényre összpontosítunk, máris ott vagyunk a személynél, pontosabban ő van itt velünk. Nyugodtan mondhatjuk tehát: Mária legyen velünk!

De ki Ő valójában? Miféle megnyilvánulásunk az, amelyik kegyelemmel teljes, áldott, és nem árva, nem elhagyott, hanem maga az Úr van vele? És miféle gyümölcsöt terem? Bontsuk ki ezt a tömörített mappát, s nézzük meg, miféle magaviseleteket testesített, élt Ő meg oly magas szinten akkor, kétezer éve, hogy ezekért azóta is Őhozzá fohászkodunk?

Egyik tulajdonságunkat legtisztábban mindjárt a róla szóló evangéliumi híradások elején mutatta föl, amikor is az angyal hírére, miszerint még szűzen, házassága előtt gyermeket fog foganni, nem fogta el a félsz, noha ezért, ha kitudódik, a helybéli törvények szerint agyon is kövezhették volna. Nem fogta el a félsz, hanem az angyal magyarázata után a híradásra így válaszolt: "Legyen meg az ő akarata!"

Ezt az elfogadást, a Gondviselés iránti feltétlen ősbizalmat és jóhiszeműséget nevezzük Máriaságnak. Ez a ráhagyatkozás azonban nem tudatlanságból fakadt. Akkor ugyanis naivitásnak neveznénk. Az angyali üdvözlet témájú képeken Máriát mindig egy nyitott könyvvel ábrázolják, ily módon érzékeltetve, hogy Mária nyitott volt a másik emberre, a mások tapasztalatára. Nyitott volt a világra, érdekelte annak mikéntje, működése, tanult, vagyis okosította magát. Ezért is nevezzük Őt a litániában nagy okosságú Szent Szűznek. No ez az okos jóhiszeműség az, ami kivezet bennünket a szorult helyzetekből. Ma ezt hogyan nevezzük? Pozitív gondolkozásnak szoktuk nevezni, ez azonban eléggé pontatlan kifejezés, és valljuk be, bizony féleszű szemlélet lenne, hiszen hiányzik mellőle a probléma-érzékenység. Nevezzük inkább egységes szemléletnek, mely a gondok mellett meglátja a kivezető utat, illetve a jó utáni felszínes mohóság mellett meglátja annak hátulütőit, fonákját is.

Mi magyarok Őt nem Szent Máriáként, hanem Szűz Máriáként hívjuk. Pontos a megnevezés, hiszen az ő jóhiszeműsége az okossága mellett valóban szűzi tisztaságú, azaz érdek és hátsó gondolat nélküli. Még egyszer megismételve: szűzi tisztaságú, azaz érdek és hátsó gondolat nélküli. Ezt magunkban is megtapasztalhatjuk, hiszen a jóakarat számtalanszor szüli meg bennünk érdek és hátsó szándék nélkül, azaz szűzen a Jézusságot, a mások iránti önzetlen, tettekben megnyilvánuló jóságot. Ezért is lehetünk biztosak abban, hogy mai időszámításunk kezdetekor ez a legtisztább formában megtestesülve, Máriával és Jézussal is ugyanígy történt... Szükségtelen erre bizonyítékot keresni, hiszen ennek példáját és belátását ki-ki magában találja, avagy nem találja meg...

A Máriaságnak van még egy fontos jellemzője, ez pedig a szívbéli bátorság. Ő az angyalnak mondott bátor igenjével megtette az első lépést az életnek a halál fölött aratott győzelme felé. Ez az első lépés, ez a "már", benne van Mária nevében. Ezért mások hibáztatása helyett a kérdés magunk felé inkább ez lehet: Vajon a megoldáshoz én már megtettem-e az első lépést? A gondok, bajok legyőzéséhez merítettem-e már magamnak szívbéli bátorságot?

A szív nemcsak a bátorság forrása. Máriáról írja Lukács, miután a pásztorok meglátogatták a betlehemi kisdedet: "Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat, és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk." Az indiánok hasonlóan intettek: "A fehér ember tévedésben van, mondták, mert a fejével gondolkodik, holott ezt a szívével kellene tennie." Vagyis gondolkodnia az embernek csak a szívével, azzal együtt szabad.
Első királyunk mintha gondjainkat, bajainkat előre látta volna. Minden bizonnyal látta is. Ugyanis majd' ezer éve, hogy Szent István király Nagyboldogasszony napján ezt az országot, benne minden néppel s a Szent Koronával egyetemben Szűz Máriának ajánlotta. Vagyis Máriát királynőnkké avatta. Így Ő nemcsak Patrónánk, hanem bizony jóval több is: Reginánk. Eredetileg talán így is énekelhették, mint ahogy régi himnuszunkban ma már újra így is szólítjuk: "Boldogasszony Anyánk, Reginánk, Pátrónánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk..."

A szentistváni felajánlás képi beszéde, üzenete az eddigiek alapján már könnyen kiolvasható. Első királyunk e tettével a női, befogadó jellegű emberi hozzáállások közül a Máriaságot, a legmagasabb szintre emelte, örök példaként ezt üzenve:

A megfontolt jóhiszeműség, a szívből jövő tisztaság vezéreljen bátran benneteket!

A sakkjátszmában a vezért királynőnek is hívjuk. Ő vezeti győzelemre csapatát. S ezzel elérkeztünk, bizonyára kitalálták: a Világ Győzelmes Királynőjéhez, s vele a magyarság küldetéséhez, az egész világra kiterjedő, azaz az egész világért történő engeszteléshez.

Jézus üzenete Natália nővéren keresztül számunkra: "Anyám országát egy "jelzővel" kívánom kitüntetni. Azzal, hogy nem csupán Mária országa, hanem Mária e n g e s z t e l ő országa legyen!"

Továbbá így kérlel: "A magyar engesztelésért hajlandó vagyok könyörülni az egész világon."
S hogy időben leessen a tantusz, még így figyelmeztet:
"Ti vagytok a világ engesztelő országa. Éljetek ennek állandó tudatában!"
(...)

Az idő nemcsak vonal mentén, hanem - bizonyos mértékben - ismétlődve is múlik. Ezt megszokottabban úgy fejezzük ki, hogy az idő nemcsak lineáris, hanem ciklikus jellegű is, úgy ahogy napjaink, éveink, vagy a műveltebb nemzedékek által számon tartott világévek is mutatják. Tehát az idő kanyarodó, ezért könyör adó természetű is.

Világossá válhat ezért számunkra, hogy a virágvasárnapi dicsőséges bevonulás, majd az önkéntes alászállás krisztusi példája nyomán a "királyságok királysága", - ahogyan a középkori Magyarországot egy külhoni krónikás, az 1500-as évek közepének spanyol követe nevezte - ha emberségből példát akar adni, a dicsőség híres trónusáról alá kell szállnia, és a nála rosszabb helyzetben lévőkön könyörülnie kell.

Alászállni csak az tud, aki előtte odafönt volt. Aki Krisztus példája nyomán is tanított, törődött, gyógyított, s aki Dante intése ellenére: - "Ó boldog Magyarország, csak ne lennél olyan hiszékeny már!" -, ellenségeivel könyörületesen és kíméletesen bánt. Aki vérét ontotta nemcsak övéiért, hanem azért az Európáért is, amely őt Júdásként oly sokszor elárulta. Naphoz hasonlóan a maga delelőjén dicsőségben uralkodni az tud, aki népével együtt már hosszú nemzedékek óta olyan népmeséken és olyan műveltségben nevelkedett, amelyek nem a bosszúállásról, hanem az emberségen és áldozathozatalon keresztül bekövetkező feltámadásról és megdicsőülésről tanítanak. Aki nem hiszi, járjon utána. Kezdve a népmeséken, összehasonlítva más népek meséivel.

Népeket nem lehet egyik pillanatról a másikra emberségessé tenni. A valódi fejlődés, az ember fiából emberré válás lépcsőfokait nem lehet kettesével, hármasával venni. Az a krónikás híradás, miszerint első királyunk, Szent István az országot Jézus Krisztus igaz hitére térítette, meggyökeresedett Emberségre, mai szóhasználattal: már meglévő és működő kereszténységre utal, ahogyan ezt külhoni papkrónikások és a régészeti leletek egyaránt tanúsítják. Jézus Krisztus hite ugyanis a vasárnapi kereszténységnél jóval többet jelent. Nem kevesebbet, mint hogy ezt a világot, benne az emberiséget csak életjavítással és áldozathozatallal, az önkéntes lemondás és a feltétlen, akár az ellenségeinkért is meghozandó áldozat árán válthatjuk és tarthatjuk meg.

A magyar, is-is természetű nyelvéből, tehát gondolkodásából következően jóhiszemű mentalitású nép. Ha vezetőit elveszti, ha küzdelmeiben állandóan vezéráldozatot hajt végre, a fő nélkül maradt társadalomtest jóhiszeműsége - okosság híján - hiszékenységgé változik. Naivitása folytán ellenséges eszméknek és vezéreknek hódolva egy helyben topog, fogyatkozik és útján előre nem halad. Ahogy a köznyelv mondja: a gyalogbéka szintje alatt van. A gyalog azonban, mint láttuk, nem az, aminek látszik, hiszen lépésről lépésre haladva és célba érve - átváltódhat. A gyalog nem agyal, hanem mint valami gyalu, fokról fokra ledolgozza a fölösleget, a ránk rakódott gyalázatot. "Amit ránk kentek a századok, lemossuk a gyalázatot." - forradalmi lendület helyett ezt csak így lehet. A csodát nem kívülről várva, hanem belülről kiindulva. "Csak általatok tudok segíteni rajtatok!" - mondja Mária Medjugoréből. "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!" - tanácsolja egy másik kultú rkörből Gandhi.

Ma a magyarságon tél van. Ha rajtunk, akkor az emberiség nagyobb részén is. Merünk-e hát hinni, - nem az önjelölt vezérekben, a politikában, - hanem a gyalogban, a nép fiában, a mindegyikünkben benne rejlő királynőben, a telet lebontó, lépésről lépésre haladó engesztelés példájában? Egyáltalán merünk-e hinni az Élet feltámadásában, benne a magyar feltámadásban és az Élet Királynőjének győzelmében? Merünk-e hinni a magyar engesztelésben? Engedelmesek leszünk-e a krisztusi kérésekhez, vagy pedig leszünk és maradunk szívünkben elnehezedettek, és a sötétség elöl folyton hátráló lúzerek? Ez a kérdés, ez a valódi választás. Nem a négyévenkénti, a halott urnák elé való járulás. Választanunk csak az Életet szabad, de azt nap, mint nap kell. Annak is nem a sötét alakváltozatát, a megítélést és a megszólást, hiszen szavainkkal teremtünk, - hanem a jó szóval s az imával való bánást, az Igével való mindennapi találkozást.

Mindennapi szavazásunkat, mindennapi jó választásunkat add meg nekünk ma. A szóval, imával és tettekkel történő áldozathozatalt másokért és a magunk napról napra történő életjavítását. Az engesztelést.
Mivel is fejezhetnénk be hírközlésünket, mint az Élet Királynőjének Natália nővéren keresztül hozzánk intézett szavaival: "Engeszteljetek, mert csak így lesztek méltók a kegyelemre!"

És fiának, a Keresztes Győzőnek szavaival:
"...a magyar, Anyámba vetett szent bizalommal, szent büszkeséggel hangoztassa: Győzni fogunk, Magyarország és a Világ Győzelmes Királynője által!"

Pécs - Budaörs - Székesfehérvár, 2014. május 3.

Grátz Antal
Teljes írás itt olvasható