1853-ban katonaintézetbe adták, amit 1861-ben hadnagyi ranggal végzett el, de 1864-ben (22 éves korában) felhagyott sikerrel kecsegtető katonai pályájával. Ezután Németországba utazott és 1866-ban a bonni egyetemen kezdte meg bölcsészettudományi tanulmányait. Az egyetem befejezése után 1867-ben Párizsba költözött, ahol feleségül vette későbbi útitársát, segítőjét és barátját, Claire-Virgine-Marie Bourdont (Bourdon Mária). Párizsban tanári oklevelet szerzett, majd a versaillesi gimnázium német-nyelvtanára lett.

1871-ben már francia állampolgárként írta meg több művét is, mint Magyarország történelmét és földrajzát bemutató francia nyelvű könyvét és „A magyar nyelv eredetéről és a csud vagy finn nyelvekkel való kapcsolatáról” című könyvét egyaránt, melyben a finnugor nyelvrokonság mellett foglal állást.

1872-ben a francia kormány megbízásából az osztrák iskolákat tanulmányozta, majd visszaérkezvén 1873-ban a Keleti Akadémián magántanár lett, ahol Ázsia földrajzát és történelmét tanította. Ujfalvy Károlyt érdemei elismeréséül több tudományos társaság is tagjává választotta, mint pl. a Magyar Tudományos Akadémia 1875-ben.

Első ázsiai kutatóútját a francia kormány megbízásából és anyagi segítségével indította, melynek célja Közép-Ázsia földrajzi viszonyainak tanulmányozása és a Közép-Ázsiából származó néprajzi és antropológiai gyűjtemények gyarapítása. E 17 hónapig tartó expedícióra 1876 augusztus 10.-én indult Párizsból felesége társaságában. Útjuk Szentpéterváron át vezetett (ahonnan Helsinkibe utazott, hogy régi barátaival töltsön néhány napot), Asztrahányba és Orenburgba, ahol a tatár népeket és nyelveiket tanulmányozta, majd innen szánon és szekéren utaztak Orszkon át Kazalinszkba. A Szir-darja mentén továbbhaladva jutottak Taskentbe, majd Szamarkandba. Ezután Kokandból kiindulva lóháton járták be hat hét alatt a Fergánai-medencét, s a Tien-san hegységen át fáradságot nem ismerve egészen a kínai turkesztáni Kasgarig jutottak, ahol a kasgai emír segítéségével több időt fordíthattak a területen élő népcsoportok vizsgálatára. Innen a Szir-darja mentén jutottak vissza Taskentbe, majd kis pihenő után a Balhas-tó és az Isszikul tó között fekvő Hét Folyó völgyén keresztül érkeztek a ma Kínához tartozó Jiningbe (akkori nevén Kuldzsa). Itteni megfigyeléseik után sztyepeken és sivatagokon átkelve értek az Irtis folyó völgyébe, melynek medrét követve jutottak el Omszkba és innen a Déli-Ural hágóin át Baskiríába. Itt igen sok néprajzi vonatkozású anyagot gyűjtöttek. Párizsba Moszkván keresztül érkeztek 1877 végén.

Eredményei elismeréseképpen, amelyek a geológia, botanika, geográfia, etnográfia, antropológia és lingvisztika terén jelentősek, a párizsi Keleti Akadémia rendes tanára választották és 1878-ban a francia becsületrend lovagjává avatták. Útja eredményeit Ujfalvy Károly hat kötetben foglalta össze, felesége pedig kalandos útleírást készített élményeiről.

Második útjának célja Türkménisztán és a Pamír népcsoportjainak antropológiai és etnográfiai tanulmányozása volt. Ezt az expedíciót is a francia kormány támogatta. 1880 július 29.-én indultak útnak feleségével és két másik kutatóval : a francia Gabriel Bonvalot térképész-fényképésszel és a luxemburgi Guillaume Capus orvos-botanikussal. Az expedíció a tagjai között támadt nézeteltérések miatt Taskentben felbomlott. Ujfalvy K. és felesége azonban folytatták útjukat Dél-Turkesztánba, ahol 1880 decemberében a buharai zavargások és a kedvezőtlen téli időjárás miatt kénytelen voltak visszafordulni. Öt hónapos gyűjtőútjuk során azonban jelentős mennyiségű antropológiai, etnográfiai és lingvisztikai anyagot gyűjtöttek, amelynek elismeréseként a francia kormány a következő évben is megbízta őket egy újabb expedíció lebonyolításával.

Harmadik útjának célja az angol fennhatóság alá tartozó Nyugat-Himalájában fekvő Ladak, Gilgit és Baltisztán lakóinak etnográfiai tanulmányozása. 1881. április 20.-án Triesztből hajóval indult útnak feleségével együtt. Hajója Bombayben kötött ki. Innen szárazföldön vezetett útjuk Allahabadig, ahol vonatra szálltak , majd Delhin át Észak- Indiába, a Himalája lábánál fekvő Ambalába (akkori nevén Umballa) utaztak. Ezután vették az irányt Simlába, amely mély benyomást tett mindkettőjükre etnikai összetételével és természetével egyaránt. Itt ismerkedtek meg a magyar származású orientalista professzorral: Leitner Gottlieb Vilmossal, aki a lahori Pandzsáb Egyetem rektora volt. Leitner Vilmos – nyelvész lévén – jól beszélte a környék több nyelvjárását is. Segítségével nagyon jó lehetőségek kínálkoztak. Ujfalvy számára a különböző antropológiai vizsgálatainak elvégzéséhez. Leitner Vilmos sok ajánlással, információval és tanáccsal segítette további útjukat. Július elején indultak tovább a Kuluk földjén és Chambán át vezető Indus völgyében Kasmirba és Kis-Tibetbe. Augusztusra Iszkardóba is eljutottak, amely az akkori Baltisztán központja. Innen Ladakban vezetett útjuk, majd a Drász folyó mentén –Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain haladva- az év végére értek vissza Kasmirba, ahonnan 1882 elején érkeztek haza Párizsba a Bombay-Marseilles-Párizs útvonalon.

E harmadik útja igen nagy jelentőséggel bír, mivel minden eddigi útjánál gazdagabb gyűjtött anyaggal tért vissza. Erről az expedíciójáról egy Lipcsében kiadott német nyelvű könyvet jelentett meg 1884-ben, továbbá felesége francia nyelvű útleírása 1887-ben látott napvilágot Párizsban.

Harmadik kutatóútja során Baltisztánban szerzett súlyos szemgyulladása miatt-, melyben majdnem elvesztette szeme világát is – 45 évesen nyugdíjba vonult. Ezentúl tudományos munkáját a tapasztalatainak, eredményeinek, élményeinek papírra vetésével folytatta, melyben szintén nélkülözhetetlen segítséget nyújtott örök társa Bourdon Mária, pl. Irano-indiai antropológiai c. kétkötetes műve esetében. Életének utolsó éveit (1896—tól) Olaszországban töltötte. Firenzében halt meg 1904 január 31.-én.

Ujfalvy az antropológia, lingvisztika és etnográfia terén szerzett kimagasló érdemeket. Jelentősek a magyar irodalmat népszerűsítő írásai, a magyar költők verseinek franciára átírt műfordításai és régészeti kutatásai egyaránt. Termékeny még tudományos irodalmi tevékenysége is, tanúskodnak erről az Ázsia néprajzáról, embertanáról, történelméről írt, továbbá a török és finnugor nyelvekről írt tanulmányai is.

Irodalom: Ujfalvy Károly: Aus dem westlichen Himalaya; Leipzig, 1884